Önfelfedezés színben és mozgásban -művészetterápiás alkalom

Önfelfedezés színben és mozgásban -művészetterápiás alkalom

Időpont
-
Élő zenei kísérettel barangolhatsz belső világod tájain, inspirációt kaphatsz érzéseid, tudatod rejtettebb részeinek felfedezéséhez.
Egy elmélyült, magunkra figyelő, művészetterápiás csoportfolyamatra hívunk, ahol a pillanatban megszülető, élőzenei atmoszférával támogatva, többféle kifejezésmódot is kipróbálhatsz.
Mozgással és festéssel alkotunk, majd ezután a szavak szintjén is elmerülünk az érzéseink és gondolataink világában. Itt mindenki maga dönti el, milyen mélységben osztja meg gondolatait a csoporttal: lehet csendben is maradni akár, vagy csak elmondani a saját gondolataid a többieknek, és ha mélyebb megértésre vágysz, egy hosszabb beszélgetést is kezdeményezhetsz a csoport részvételével.
Ez egy több szempontból is nyitott alkalom: nyitott minden érdeklődő számára, nem igényel hosszabb távú elköteleződést, és nincsen előre megadott témája sem - mert azzal foglalkozunk, amit hoztok. Ugyanakkor nem szükséges az sem, hogy egy már meglévő témával érkezz, a folyamat közben is kialakulhat valami benned.
Csoportvezetők:
Eisler Kornél: művészetterapeuta www.facebook.com/elmenyesmegertes
Szlávics Anna: zenész, Kokas-foglalkozás vezető zenepedagógus, szocio- és művészetterapeuta szlavicsanna.hu
A 3 órás, nyitott alkalom díja: április 21-ig 7000 Ft, utána 9000 Ft
Jelentkezés emailben: https://tinyurl.com/februar8
(papardam [at] gmail [dot] com (papardam[at]gmail[dot]com); kapcsolat [at] szlavicsanna [dot] hu (kapcsolat[at]szlavicsanna[dot]hu))
Legfeljebb 12 fő tud részt venni ezen a programon, a jelentkezés sorrendjében töltjük fel a helyeket.
A Tünet Együttes stúdiója a Jurányi ház első emeletén található, a főkapun át megközelítve (ahol a porta van), a lépcső tetején jobbra fordulj, a folyosó végén pedig balra! Öltöző és mosdók közvetlenül a stúdió mellett találhatók. A részvételhez kényelmes, nem nagyon féltett ruha javasolt, és semmilyen előképzettség vagy előzetes tapasztalat nem szükséges.
A program a Lelki Forrásaink Művészetterápiás Fesztivál keretei közt kerül megrendezésre.

 

https://www.facebook.com/events/996391059250720/