Események

péntek április 20, 2012
(egész nap)

Beharangozó

Keressük a közös hangot, tanuljuk a demokráciát - Civil Csoport Hétvége

2012.április 20-22., Siófok

2012. április 20–22. között, az évtizedes múltra visszatekintő Pszichoterápiás Hétvége mintájára kerül megrendezésre az első Civil Csoport Hétvége.  A rendezvény a csoportok, közösségek, és általában a társadalom működési jellemzői iránt érdeklődő civilek számára kínál saját élmény jellegű tapasztalatokat. Célunk olyan csoporttér létrehozása, amely a résztvevőket hozzásegíti a társadalmi szerepeikhez való személyes viszonyuk mélyebb megértéséhez, a társadalmi jelenségekkel kapcsolatos érzelmi és intellektuális tapasztalataik bővítéséhez, valamint a demokratikusan szervezett közösségek működéséről, a demokrácia céljáról, kereteiről való inspiratív, közös gondolkodáshoz. A részvétel politikai szemlélettől és értékrendtől függetlenül mindazoknak hasznos lehet, akik érzékelik a társadalmi szintű együttműködés hiányosságait, és érdekeltnek érzik magukat a társas folyamatainkra való szélesebb perspektívájú, nem aktuálpolitikai fókuszú rátekintésben, valamint az ehhez kapcsolódó önismereti fejlődésben.

szombat április 21, 2012
(egész nap)
Kezdés: 16:00
Vége: 16:00

vasárnap április 22, 2012

csütörtök április 26, 2012
Kezdés: 14:00
Vége: 15:00

M E G H Í V Ó

Prof. Dr. Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa

meghívja Önt és barátait

„Művészet a Terápiában — Terápia a Művészetben” címmel rendezett kiállítás megnyitójára.

A kiállítást megnyitja Prof. Dr. Hárdi István és

szombat április 28, 2012
Kezdés: 15:00
Vége: 18:00

” Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

Márai Sándor

MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívunk minden kollégát, barátot, hozzátartozót, érdeklődőt a

MÉRFÖLDKŐ EGYESÜLET REHABILITÁCIÓS OTTHON

10 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÉRE.

csütörtök május 03, 2012
péntek május 11, 2012
(egész nap)

Pszichoterápia folyóirat 2012 konferenciája

„Határátkelők”

Program előzetes

Budapest, 2012. május 11-12.

szombat május 12, 2012
(egész nap)

Pszichoterápia folyóirat 2012 konferenciája

„Határátkelők”

Program előzetes

Budapest, 2012. május 11-12.

hétfő május 14, 2012
Kezdés: 18:00
Vége: 21:59

2012. május 14-én 18 órai kezdettel
a "Vagyunk" Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete
Előadói estet tart az RS9 színházban (V. kerület, Rumbach Sebestyén u. 9.)
Megjelenését örömmel fogadnánk. Belépődíj nincs, de ha tetszik az előadás, adakozni lehet a színház javára.
üdv

kedd május 15, 2012
(egész nap)

« Dívány a Dunán »

IX. Európai Pszichiátriai és Pszichoanalitikai Találkozó

IX° Colloque Européen de Psychiatrie et de Psychanalyse
IX° Colloquio Europeo di Psichiatria e Psicoanalisi
Al IX-lea Colocviu European de Psyhiatrie şi de Psihanaliză
IX° European Psychiatric and Psychoanalytic Meeting

2012. május 15-18.
Budapest

2012. május 15., kedd

Kiállítás megnyitó a Francia Intézetben
Koordinátor : FALUDY Judit (Budapest)
Fö utca, 17. 1011 Budapest Tel: (00 36) 1 489 42 00
(M° Batthyányi tér, 19 vagy 41 villamos ,Halász utca)

szerda május 16, 2012
(egész nap)
Kezdés: 17:00
Vége: 17:00

csütörtök május 17, 2012

péntek május 18, 2012

a Magyar Művészet- és Szocioterápiás Közösségépítő Egyesület  

(MMSZKE)

közgyűlésére.

A közgyűlés helye: 1077 Budapest, Wesselényi u. 13.